szitto.hu

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

2013 Monarca Open

3-4 év szünet után év után újra Mexico.. 

Ha jól számolom ez a 6. alkalom, hogy Valléba jöttem versenyre. 

Szinte semmi nem változott. Talán csak annyi, hogy a háziúr gyerekei kicsit nagyobbak lettek. De egyébként még mindig van birkafej taco,piac, főtér, forgalom, starthely, verseny. 

 

TAsk1 1.

A pylont sikerült az elejével elkapni, sőt 40 km-en keresztül még sikerült is lépést tartani az élbollyal. De a SUR fordulópontnál, erős szembeszél volt, nyomni kellett a gyorsítot, itt már nem sikerült tovább palástolni az ernyők közötti teljesítménykülönbséget. Elsüllyedtem a többiekhez képest,  de azért megcsináltam a fordulópontot, majd hátszélben ráindultam a dombokra. Innentől kezdve a táv minden kilométeréért nagyon meg kellett küzdenem, egyedül voltam végig,  leszálló sehol se volt és dombról - dombra ugrálva sikerült sodortatni magam a hátszéllel. Rendesen kitekerni egyszer se sikerült. 

Az eleje se haladt gyorsabban, de ők végig kb 300 méterrel magasabban egerésztek... Aztán mikor végre kicsit magasabbra kerültem és úgy tűnt,hogy innen már könnyebb lesz, .. na akkor sikerült egy siklással beleállni a földbe. 50 km, kb 50.lettem. Ez azért nem a legjobb kezdés... 

Task 2 

Nem volt klasszikus Valle idő . Borús ég, kevés napsütés , erős szél . Ebből az lett, hogy a starthelytől 8 km re levő startpylont sikerül 50 perccel lekésnem, Először kitekertem a starthelyen majd rásiklottam a Penonra, mint már sokszor. Most nem tartott, rengetegen leszálltak. Hosszú szenvedés után én is alacsonyra kerültem , de legalább jött egy gyenge lift, ami arra volt elég, hogy visszasodorjon a szél a starthely alá. Így legalább újrakezdhettem az egészet. Újra penon, majd be jobbra (mint már annyiszor) majd megpróbáltam előre menni szembeszélben, hogy a feladat elején ne kelljen annyira rátartani. Sajnos nem kalkuláltam bele,hogy oldalas a szél ,  besüllyedtem a rotorba , utána  hátszélben visszamenekültem a Penon lábához. Azon gondolkodtam, hogy leszállok. Rengeteg ernyőt láttam a földön. Nagyon alacsonyan voltam. Szerencsére volt annyi szél, hogy megtartott a lejtő és kitekerni as sikerült. 

Ezután már sikerült nagyobb hibák nélkül megcsinálni 40 km-t a feladatból. Mire végre elindultam az élboly kb 20 km-rel volt előttem. Nem volt miért sietni.

Úgy érzem, hogy a rossz kezdés ellenére a végére kihoztam a napból,amit lehetett. Végül az  erős szél és bezáródó felhőzet már sok volt. Leszálltam kb 43 km repülés után.

A célban senki,  a napot 45.96 km-vel nyerték, nekem 42.9 a 19.helyhez volt elég... Máté 4.lett 45.93km-rel... Ennek türében nem vagyok elkeseredve, mert a bénázás ellenére csak sikerült első 20 -ban végezni. Kb 70 pilóta volt, aki  leszállt anélkül,hogy a startpylont megcsinálta volna. 

 

Task 3.

Jó időnek tűnt, bár látszott, hogy élénk széj fúj. Kiírtak egy 55 km feladatot. Eleje szembeszeles, a vége pedig hátszélben vissza Valléba, majd a tó fölött oda-vissza. Sajnos a feladat vége mindig úgy van kitalálva, hogy csak a legújabb műszerek tudjanak végsiklást számolni. Ez amiatt van, mert az utolsó fordulópont és end-of.speed-section az 17 km -es cilinderrel vannak. Vagyis azok a műszerek amik a fordulóponthoz mérik a siklószám kalkulációt (ilyen van nekünk), azok gyakorlatilag használhatatlanok a végsikláshoz. Ráadásul a feladat vége víz felett, majd város felett, tehát ha valaki nem ér be, még veszélyes is lehet.

A pylon előtt voltam ugyan magasan, de úgy jött ki a lépas, hogy nyitás előtt elsüllyedtem. Kb 200 méterrel a többiek alatt tudtam csak megcsinálni. Utána vissza kellett menni a starthelyre majd előre kb 15 km-t. A starthely után a Peonnra siklottam, ahol egy stabil 6m/s emeléssel 3200 méterre katapultáltam. Ez ahhoz volt elég hogy a következő liftben többé kevésbé utolértem a többieket. 

A szembeszélben szépen szenvedtünk . Valahogy úgy jött ki, hogy sikerült az elejét is szinte utolérni. (Én ott ,akkor,  azt hittem,hogy az eleje rég elment és mi a második bolyt hoztuk be.  A hátszeles szakasz már könnyen ment. Sajnos megengedtem azt a luxust,hogy a tó partra érve még rátekertem párszáz métert, hogy nagyon-nagyon-nagyon bebiztosítsam a végsiklást. Ezzel sikerült 3-4 percet elfecsérelni.

24. lettem , kb 8 perccel az első után. Ha tudtam volna, hogy ennyire jól állok, akkor inkább vállaltam volna az alacsonyabbról indított végsiklást.

Máté is jól tolta, csak a végén rásiklott a starthely előtti részre, ahol nagyon nem adta és 20 percet lejtőzött mire ki tudott tekerni.

3 Task után  a 24. vagyok, úgy érzem, hogy innen nem lesz könnyű előrelépni. Akik előttem vannak mind Enzo vagy Icepeak 6 -tal repülnek és eléggé vágják a terepet. Ennek ellenre bizakodom, hogy egyenletes teljesítménnyel talán a 20-ba be lehetne férni.

 

TASK 4.

Szikrázó napsütés, gyenge szél.Ez volt mára a meteo. A szél erősebb lett mint gondolták és volt valami inverzió is. Emiatt minden termik, rángatós, szétszakadozott volt. A Pylont sikerült jól elkapni, de mire a Divisa fordulópontot megcsináltuk, már volt pár perc hátrányunk az élbolyhoz képest. Ez nagyon felértékelődött,amikor a  gerincen visszafelé jövetők kitekertek és átrepülték a fennsíkot mi pedig csak a keresgéltünk, de nem tudtunk elegendő magasságot gyűjteni. Kénytelenek voltunk továbbmenni,ez mát kerülőt jelentett. A fennsíkot csak a Maguey fordulópontnál sikerült átütni. Mátéval együtt siklottunk a Cerro Gordo -ra, de ott se működött igazán. Mivel a fennsík pereme nem emelt ezért bepróbáltuk a lee oldalt. Ott eleinte szakadozott volt , de utána szépen kisimult és kitekertünk felhőalapra (3200m) . Innen hátszélben gyorsan haladtunk. A magasabb részeken már erős volt a szél talajon. Nagyon  nyögvenyelős lett a vége. A végén már termik nélkül, szembeszélben kellett volna ismét átrepülni a fennsíkot, vagy legalábbis berepülni fölé.

Nehéz task volt. Mindössze  8-an értek be. A mezőny eleje azért elért 55-60 km-t a 85 ből. Én 16. lettem, ami arra volt elég,hogy overall 20. helyre jöjjek fel.

 

Task 5.

Máténak tegnap szétszakadt az ernyője, de Dorant Szilárd kölcsönadta neki a saját Icepeak 6 -ját. Ez azért elég rendes dolog,

Jó időt jósoltak, be is jött. 

Ennek ellenére viszonylag könnyű és rövid feladatot írtak ki.  Lemaradtam az élbolytól, de a vége előtt valahogy utolértem őket.  Aztán a Penon környékén az  eleje kissé jobbra került,  páran nem követtük őket, hanem bevállaltuk a fennsíkot. Bejött . A másik bolyt 4-5 perccel előztük meg. Máté 6. én pedig 7. helyen értem be. Ezzel előrejöttem a 15.helyre, Máté a 21. 

Tóni 44 km-t repült, az agyonterhelt ernyőjével.

Jácint életében először beért a célba..

Ahogy a neveket meg az ernyőket elnézem, és latolgatom az esélyeket, én úgy látom,hogy számomra itt kb. ez az elérhető legjobb helyezés.  Hogy ne essek vissza, nem is bánnám, ha lefújnák az utolsó napot, de erre persze itt esély sincsen. 

A napi helyezéseket nézve (54,19,24,16,7 ) , nagyon bánom azt az első napi 54. helyet,  jobban kellett volna figyelni...

 

Task 6

Az utolsó feladat előtt,azt mérlegeltem,hogy nekem ez a 15. helyezés teljesen megfelel. Főleg  , hogy a versenyt egy 52.hellyel és  420 ponttal indítottam.

A feladat nem tűnt bonyolultnak. Pylon után dél felé , Aguila fordulópont,majd át a fennsíkon, kicsit északnyugatra majd vissza a Penon és utána Valle (cél).  A pylont sikerült jól elkapni, sőt még az első siklás is jól sikerült. Amikor elértük az Aguila fordulópontot sajnos nem sikerült rögtön kitekerni, beragadtam a lejtőbe. Közben láttam , hogy a mezőny nagyobbik része szépen talál termiket a hegy túlsó oldalán. Ekkor elkönyveltem magamnak mára egy 50. helyet. Csigalassúsággal kitekertem, majd elindultam. Úgy voltam vele, hogy a többiek útvonalát követni teljesen felesleges, mert azon biztos nem érem utol őket. Ők visszasiklottak a starthely előtti,  jól ismert területre (Espina – Penon) , ez némi kerülőt jelentett, de biztos emeléseket adott. Én még két másik ernyővel megcéloztuk a starthelyet, mert a síkságon is élt az idő, a felhőkép alapján. Sőt, nemcsak hogy élt, de nagyon jól is adta. Mire a starthelyet elértük és kitekertünk, láttam, hogy szinte utolértük az elejét, igaz, hogy ők a fennsík konvergenciájában voltak, mi pedig inkább mellette.  Innen már kifejezetten könnyű volt a feladat többi része. Minden felhő emelt, tekerni  alig kellett.

A végsiklást inkább nyugodtra vettem. Kitekertem még 3000 méterre a Cerro Gordón ,majd szépen besiklottam az utolsó fordulópontra majd a célba..  Végül a  17. helyen értem célba, 1 perc múlva jött Máté (a Dorant Szilárdtól kölcsönkapott Icepeak 6 –tal).

Overall 13. helyen végezte, amivel elégedett vagyok.  Az ernyő igaz nem megy úgy mint az Enzók, de azért nem ég és föld a különbség.  Viszont bármelyik turbulens erős liftben , is biztonságban éreztem magam alatta.

Amit jobban lehetett volna csinálni:

1. Startpylonnál mindik a legmagasabbak között lenni. Ez volt hogy nem sikerült, mert 2 perccel a pylon előtt elmerültem.

2. Végsiklásoknál kevésbé kell törekedni a kényelmes végsiklásra. Mindkét esetben 3-4 percet vesztettem azzal, hogy nem indulam el alacsonyról, mert nagyon kényelmesen szerettem volna beérni. Igaz, hogy a nagy cilinderek miatt, a műszer nem tudott végsiklást számolni,ezért nehéz volt döntéseket hozni.

 

Eredmények:

TASK 1.

TASK 2.

TASK 3.

TASK 4

TASK 5

TASK 6

OVERALL:

 

Hozzászólások  

 
#6 Milán 2013-01-14 09:54
Naon szép évinditas, gratulálok!
Idézet
 
 
#5 szitto2 2013-01-12 12:42
hát ja, de akik előttem vannak, azok azért általában lenyomtak. Örülnék ha így maradna. Az a fura , hogy viszonylag ismeretlen emberek is nagyon jól mennek. Ma utolsó nap, gondolom lesz egy könnyű feladat, sok embert akarnak a célban, az meg nekem nem kedvez hogy megy a nagy boly, aztán végsiklás parketta és megelőznek sokan... na mindegy , majd meglátjuk..
Idézet
 
 
#4 béci 2013-01-11 14:29
ezzel az ernyővel szép az a 20. hely, a sok veszett cucc között, ezt meg kell őrizni és akkor még aránylag jó pontot is ad majd.
hajrá!
Idézet
 
 
#3 Milán 2013-01-10 10:49
Dejóó olvasni, sőt egyre jobb ahogy javultok! Tóni rem nem kámpicsorodtál el, vágj be pár tacot és bassz oda! Tapadj Szittóra, szinte egyforma az ernyőtök, egy próbát megérhet.
Idézet
 
 
#2 Árpi 2013-01-10 09:27
Köszi az élménybeszámoló t, ne töröld ki a fordulópontokat a GPS-ből, lejátszhatjuk a Task 3-at az LK8000-es szoftverrel. Hajrá
Idézet
 
 
#1 béci 2013-01-09 15:31
kár az első napért, de jöttök felfelé mint a talajvíz, jó lesz ez. Drukkolok nektek nagyon, a sok norvég hüllőt csapjátok szét keményen :)
cső
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés


Az akkumulátorok szakértője

Hirdetés
A legnagyobb márkafüggetlen akkuimportőr. Elég ha a pénztárnál megemlíted hogy siklóernyős vagy, azonnal kapsz 10%-15% engedményt, a már amúgy is korrekt árakból.

Gradient

Köszönet Ondrej Dupalnak és a Gradient gyárnak, hogy rendszeresen a legújabb ernyőikkel repülhetek.
Hirdetés

MOTOROLAJ

Hirdetés
A legújabb technológiának köszönhetően , a lekopott fématomok, visszaépülnek a felületre.