szitto.hu

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Ceara 2002 - A világrekord

Azzal  a nem titkolt szándékkal indultunk el, hogy megdöntsük a fennálló 257 km –es céltáv világcsúcsot.

 

Ez talán kissé nagyképűnek tűnik, de már elég jól ismertük a helyet és már tavaly is repültünk 220 km felett, ezért tudtuk, hogy lehetséges.. A csapat a szokásos… Peti (Simonics Péter),  Pepo (Tasi Péter), és én. Velünk jött még Török Zoli is, aki a visszaszállításban segített, mellesleg filmet forgatott a repülésekről a National Geographics részére.

 

 


Úgy számoltuk, hogy reggel 10-től délután 5- ig repülünk, átlagunk 40km/h, azaz 280 km-t fogunk repülni
..

Tulajdonképpen egész más taktikával kell repülni, ha az ember EGY NAGYOT akar repülni, és tudja hogy sok nekifutása van, mint ha azon a napon szeretne minél nagyobbat. Az első esetben az elsődleges a sebesség, a másodikban a levegőben maradás.

Első nap aztán mindhárman leszálltunk 35 km repülés után. Elég furcsa, - szerencsére szokatlan – érzés volt 11 órakor, felhőutak alatt hajtogatni.. Mindenesetre eléggé megjegyeztük a területet, mert ha valahol mind a 3-an leszállunk, akkor jobb azt a részt legközelebb elkerülni. Az elkövetkező napokban megfigyeltem, hogy az említett terület felett rendszeresen két lyuk volt.. (Ez azt jelenti , hogy nem alakult ki felhő, azaz feltehetőleg emelés sincsen).  Este megfigyeltük, hogy a nap 5 órakor szinte leesik az égről, azaz nem garantált, hogy este 5 -ig lehet repülni. Ez baj, mert akkor a 280 km se biztos.

Elhatároztuk , hogy korán indulunk, és ha az első egy órában egy méter se siklunk, akkor is jó, mert a szél kb. 15km-t sodor minket , tekerés közben is.

Másnap elstartoltunk 9:30 kor , a starthelyen a szél határeset volt, de egy almulásban elindultunk. Gyakorlatilag tekerés nélkül felestünk felhőalapra. (1500 m). Igyekeztünk 3-an együtt maradni. Sokkal könnyebb így repülni, mert egymásnak megfestjük a termikeket. A taktika egyszerű..  Felhő alá érve, valaki megfogja az első rendes emelést, a többiek pedig körbesiklanak és keresnek egy erősebb liftet.  Ha az emelés gyengül, akkor azonnal elindultunk, mert tudtuk, hogy gyenge termikekben tekerve nem lehet 40km/h –s átlagot repülni. Ha valaki alacsonyra kerül és elindul, akkor a többiek is kiszállnak a termikből és vele mennek. Aki a legalacsonyabban van az irányít. Ha úgy dönt hogy kockáztat és nem tekeri a tuti de  gyenge liftet és elindul, akkor a többiek is kiszállnak a termikből.



Szépen haladtunk, de aztán elértük a következő kritikus szakaszt. 80 km repülés után elértük az első várost. Innen kezdve 40 km-en keresztül nincs út, csak poros ösvény a bozótban. Se emberek , se autók se semmi. Viszont ezen a szakaszon általában felhős sincsenek, szóval nagyon kritikus. Ennek megfelelően leszálltam 116 km-nél. Egy óra gyaloglás után felvett egy kocsi. Elvittek Monsineur Tabosába (a környék legnagyobb metropolisza : kb  800 lakos).Meghívtak a házukba, adtak rántott sajtot, gyümölcsöt, meg innivalót. Tudtam, hogy ez a város nehezen megközelíthető, ezért célszerű lenne valamilyen módon eljutni a két nagy út kereszteződéséhez, mert ott könnyebben fel tud szedni Zoli a kocsival.

Szerencsére jött egy motoros és 15 reálért (1100 Ft) 30 km-t vitt. Kiértünk a kereszteződéshez. Két hatalmas fekete aszfalt út találkozott. Volt benzinkút, kajálda, szóval minden.  Arra gondoltam, hogy biztos sok autó jön erre, hiszen a közelben nincs másik út. Csalódnom kellett… 3 óra alatt 11 autó jött, de mind csak a közelbe ment és senki nem tudott elvinni Nova Russasba. Azon gondolkodtam, hogy Petiék valószínűleg megrepülik a világcsúcsot, mert elég jó az idő. És hogy ez mekkora igazságtalanság, hiszen én is ezért vagyok itt…. Aztán az idő még se volt annyira jó. Peti leszállt 200km-nél délután 3kor. . Ekkor újra reménykedni kezdtünk, mert ha legközelebb délután  3-kor 200 km-nél járunk akkor 5 ig elvileg lehetséges a 280km .

Másnap aztán orkán volt a starthelyen.. Úgyhogy nem startoltunk.


Következő nap elég ígéretesen indult. . Fél 10kor elstartoltunk és 5 m/s termikkel elkezdtünk esni felfelé. Pepónak meg kellett várni egy újabb almulást. Megvárni nem tudtuk, mert a szél annyira sodorta a termiket, hogy el kellett indulni ha nem akartunk a rotorba süllyedni.. Pepó ugyanazt a termiket tekerte, csak 500 méterrel alacsonyabban. Mikor vége lett, akkor visszaindult a lejtő elé, annak reményében, hogy majd egy másik termikkel kiteker. Az erős szél miatt nem tudott visszajönni és elkezdett besüllyedni a rotorba. Csak egyetlen választása maradt: kifordulni a hátszélbe és menekülni a hegytől minél messzebbre. Süllyedni kezdett kb 12m/s sebességgel. A végén egy bokros területen szállt le a bokrok közé.

Rádión hallottam, hogy segítséget kér, mert eltört a keze. Zoli csak nehezen találta meg, mert elég összevissza földutakon kellett mennie.

A következő nap már csak ketten repültünk Petivel. Pechünk volt, mert kb 100km repülés után leszálltunk a bozótban. Gyalogoltunk 2 és fél órát a 38 fokos hőségben, ernyővel a hátunkon. Végre sikerült telefonálni és Zoli már jött is értünk. Újabb lecke volt a 80-120km közötti szakaszról. Egyértelműen ez a táv legkritikusabb része.

Aztán megint volt egy két sikertelen próbálkozásunk..


Eljött a nap. Nem teljesen úgy nézett ki, mint egy ideális távrepülő idő. Reggel 8 kor zárt felhőzet. De aztán valahogy hirtelen javulni kezdett. Negyed tízkor már a levegőben voltunk, fél 10kor indultunk felhőalapról. Azaz a tervhez képest fél óra előnyünk volt. Arra gondoltam, hogy ez majd jól jön a végén és talán 300 km felett is repülhetünk.

Az első 80km-t gyorsan megtettük. Aztán egyszer kétszer talajközelbe kerültünk és elvesztettük egymást. A táv legnehezebb szakaszát külön-külön tettük meg. Csigalassúsággal. Elvesztegettük a fél óra előnyt, sőt 15 perc hátrányba kerültünk a tervezetthez képest. Igyekezni kezdünk. Mindent bevállaltunk, csak az erős lifteket tekertük. Délután 3-ra majdnem 200 km- nél jártunk. Úgy látszott, hogy elképzelhető hogy elérjük a célt, vagy ha nem akkor nagyon kicsin fog múlni. Ment a versenyfutás az idővel. Magasan maradni, de gyorsan haladni és elérni a célt nem volt egyszerű. Tudtuk, hogy nagyon fontos a magasság, mert a végsikláson rengeteg múlhat, nem célszerű tehát 500 méteren repülni. Kissé zavart, hogy 220 km repülés után, 2500 méter magasból szétnézve, nem láttunk semmilyen települést. 250 km-nél az egyik felhő alatt Peti felesett, én meg semmit se találtam. Mondtam neki rádión, hogy ne várjon, mert ha megvár akkor egyikünk se ér be. Elkezdtem siklani, és óriási szerencsére jött egy 5 m/s lift. Ez a lift abszolút nem illett oda. A nap a horizonton,  széteső felhők... Egyszerűen nem lehetett 5 m/s.. De volt . Utolértem Petit és nyomultunk tovább. A kiírt cél Pedro II egy 460 méter magas platón van. A plató 10 km-el a város előtt kezdődik. 5 óra után értük el a platót kb 800 méteren (azaz talaj + 300 -on). Úgy tűnt, hogy itt a vége, mert a nap már nagyon lent volt sőt a szél is oldalas lett és ferdén fújta meg a kurzust. Felkészültem rá, hogy összetöröm a GPS-t , a variót , az ernyőt meg otthagyom, amikor 8 óra repülés után 3 km-rel a cél előtt leszállok..

Hatalmas mázlink volt. Jött egy 0.5-ös lift. Elkezdtem tekerni és láttam, hogy a szél elfúj a kurzustól, nem fogok beérni, hiába emelkedek. Aztán jött egy madár és megmutatta a 2-es liftet a 0.5 mellett. Ekkor lettem biztos benne hogy beérünk. Kitekertem 1900 –ra (Peti ekkor 2400 méteren volt.). Elkezdtem siklani, mert elvesztettem a termiket. Mivel rá kellett tartani, ezért nem volt biztos a beérés. A kurzustól délre voltam, ezért a város déli részét céloztam meg. Szerencsére nem süllyedtem sokat, ezért elértem még a város nyugati szélét is. Szinte egyszerre szálltunk le. Kitöltöttük a papírokat, aláírattuk egy csomó emberrel és bementünk a városba, hogy telefonáljunk Zolinak.. Másnap már pihentünk, nem repültünk

Mikor itthon megnéztem a barogrammot, láttam, hogy a repülés 8 óra 7 percig tartott és  több mint 20.000 métert tekertünk..

Az egészben a legérdekesebb, hogy csak egy kicsit élveztem ezt a repülést... Csak egész legbelül... Egy iszonyú versenyfutás volt az idővel. Egész végig a részidőt néztem, és minden tekerés közben idegeskedtem, hogy ki kéne szállni és erősebb liftet keresni. Minden perc, amit nem siklásban töltöttem, elvesztegetett időnek tűnt. Siklani jó, tekerni rossz , de szükséges... Ha egyszer megvolt az erős lift, akkor azt persze alapig tekertem, és még a felhőben emelkedtem 100 -200 métert siklás közben. Semmi nem volt fontos. csak a részidő...

 

 

A verseny ..

3 nappal később kezdődött a Xceará elnevezésű extrém távrepülő verseny.

Az első nap orkán volt a starthelyen, úgyhogy az egész mezőny csak várt. Sárkánnyal többen elstartoltak, volt a 400km felett repült.  Dél körül legyengült a szél kb 2 percre. Frankie Brown elstartolt. Senki más tudott startolni, mert újra megerősödött a szél. Csak délután 2- 3 fele lehetett biztonságosan indulni. Ilyen késői starttal már csak 80 –100 km repülések születhettek. Nekem 30 km-ig adta.

A következő nap ideális körülmények voltak. 10 körül startoltunk. Az elején szándékosan lassan repültem, mert semmiképp nem akartam idő előtt leszállni. A többiek egy kicsit elhúztak, de ez nem zavart, mert tudtam, hogy egy 7- 8 órás repülés alatt simán be lehet hozni akár egy fél órás hátrányt is. Mikor dél fele egyre jobban beindult az idő és is egyre gyorsabban haladtam. Szép lassan utolértem a pilótákat és egyre előrébb kerültem. Frankie –t 190 km körül értem be.  Ekkor még csak kb. negyed három  volt. Az idő egyszerűen bombasztikus volt 4-6 m/s liftek , a felhő alatt végig emel, nagyon gyorsan lehetett haladni.

Délután 4 kor elértem azt a várost, ahol három nappal korábban a világcsúcs repülés alkalmával leszálltunk. Innen aztán teljesen összevissza volt a terep. A kurzuson csak bozót meg erdő, az utak mind óriásit kerültek. Felmerült bennem, hogy inkább az út felett megyek, mert különben  soha nem találnak meg ha leszállok, mert nem fogok tudni telefonálni. Aztán az utak már szinte 90 fokban tértek el a kurzustól.  Eldöntöttem, hogy bevállalom a bozótot, mert életem legnagyobb repüléséről van szó. A legrosszabb esetben egész éjszaka gyalogolok.


Szerencsém volt. 15 km-el Piripiri előtt már nagyon alacsonyan voltam, amikor találtam egy 0.3 m/s emelést . Elkezdtem tekerni és szépes sodródtam a város felé. Amikor láttam hogy beérek, akkor kiszálltam az emelésből és besiklottam a város fölé. Szinte a város közepén szálltam le egy üres telekre. A gps szerint 320 km. Repült idő 8 óra 4 perc. Azaz ugyanannyi idő alatt kb 40 kilóméterrel röbbet repültem mint néhány nappak korábban a világcsúcs alkalmával.



Aznap még ketten repültek 300 km felett. Úgyhogy a rendező úgy döntött, hogy csak másnap reggel jövünk vissza kisrepülőgéppel. Reggel hétkor jött a kisgép és 2 óra alatt visszaértünk.
Másnap zárt felhőzet volt, csak dél körül startoltunk. 180-200 km között repült az egész mezőny.

A követező nap nagyon ordasra sikerült. Lassan indult az idő. Alig volt felhő, de azért elstartoltunk. Peti , én és Tamaskó Gabi, aki csak a verseny előtt érkezett.

Kitekertünk és elindultunk. Rádión mondtam Petinek, hogy ez most eléggé mindent vagy semmit játék, mert mindketten bevállaltuk a korai indulást és ha emiatt lerohadunk akkor az eléggé égő. Az első lift még 3m/s volt utána semmi. Az összes felhő szétesett. Lehetetlen volt 1500 m felé emelkedni. Átlagosan 0.5 1m/s termikeket tekertünk. Iszonyú lassan haladtunk, de nem kellet sietni, mert többiek a starthelyen várták a tutit és nem startoltak el. Az első 70 km-t két és fél óra alatt tettük meg. Többször voltunk 500 m alatt, de mindig kisegítettük egymást. Aztán bejavult az idő , megszűnt az 1500 méteren levő inverzió. A felhőalap felcsúszott 2000 majd 3000 méterre.

150 km körül kissé szétszóródtunk. Tamas lemaradt, Petivel ketten mentünk tovább. Elég szépen haladtunk, csak az volt a baj hogy  200 km után már nem voltak alattunk utak meg falvak, mert a kurzustól északra voltunk. Negyed hatkor már szinte talajon voltunk, a nap már gyakorlatilag lement,  de még elszakadt egy 1m/s termik és 1500 -ra kitekertünk. És elkezdünk siklani, mert megláttunk egy falut  250 km-nél. Lent már félhomály volt. Attól féltünk, hogy ha későn érünk oda és már sötétedik, akkor már nem látjuk a villanyvezetékeket vagy az egyéb akadályokat. Kb 400-on értünk a falu felé, de nem akartunk tovább siklani, mert nem akartunk a bozótba szállni. A szél elég erős volt, gyakorlatilag egy helyben állva szálltunk le. A rendezés kiválóan működött mert 2 perc múlva ott volt értünk a terepjáró. Először hazafelé indultunk, de közben kiderül hogy inkább Piripiribe visznek és reggel megyünk vissza repülővel.  Még nem tudtuk, hogy ezt a pillanatot többször elátkozzuk majd.

Kértük a rendezőt, hogy a repülőt ne reggel hétre, hanem inkább fél hétre küldje, mert mindenképpen repülni akarunk. Nem akarunk elkésni. Mindent megígért, de a repülő csak 8-ra jött értünk. Iszonyú idegesek voltunk, mert tudtuk ez a verseny utolsó napja. Én akkor első helyen álltam széria és open classban is. Peti  második volt szériában. 10-kor szálltunk le, negyed 11re a starthelyen voltunk. Ekkor már többen felhőalapon tekertek és elindultak. Iszonyú inkorrekt dolog volt. Ekkora sportszerűtlen csalást még életemben nem láttam. Aztán úgy voltam vele, hogy nem érdekel, 5 perc alatt összekészülök és elindulok, mert úgyis simán utolérek mindenkit. Ekkor jött a verseny legkellemetlenebb pillanata. A rendező mondta, hogy sajnos az ernyőinket a hotelbe vitték és ottfelejtették. De már indulnak vele, úgyhogy semmi gond mert 45 perc múlva itt az ernyő.

A lényeg a lényeg, az utolsó versenynapot úgy elengedték, hogy a verseny 2 legeredményesebb pilótája nem vehetett részt benne. Egy rendes nemzetközi versenyen ilyen nem történhet meg, vagy ha megtörténik, akkor AUTOMATIKUSAN törlik a versenynapot. Itt összekaptak egy kamu bizottságot és elutasították az óvást. Az open class 1. helyét elbuktam, harmadik lettem. A széria osztály első helyét szerencsére még így sem vesztettem el. De semminek nem tudtam örülni, mert úgy éreztem, hogy becsaptak, rászedtek. Kb 1000 dollárral kevesebb pénzdíjat kaptam.. Még most sem hiszem el, hogy elengedték a mezőnyt, amikor az Open és Serial class 1. helyezettje nem tudott startolni a rendezők hibájából. Majdnem elbőgtem magam.

Semmit nem tehettünk. Annyira ki voltunk szolgáltatva a verseny rendezőinek, hogy bármit megtehettek. Azt nem állítom, hogy szándékosan nem voltak ernyőink a starthelyen, de ha ez már megtörtént, akkor azonnal törölni kellett volna a napot…

Ez az incidens az egész utat elrontotta.. Hiába volt világcsúcs, egy hét alatt több mint 1000 km repülés. Semminek nem tudtunk örülni.

 

Jövőre?.. Ki tudja..  A frankfurti átszálláskor azt számolgattuk, hogy ha egy kicsit erősebb a szél, 9 kor indulunk, és háromnegyed hatig fennmaradunk, egész nap nyomjuk a parkettagázt és 11 után csak a 3-masnál erősebbeket tekerjük, akkor talán lehet menni egy 45km/h átlagot..  akkor biztos hogy 10-ből  9szer lerohadunk, .. de az a tizedik talán súrolhatja a 400km-t...

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés


Az akkumulátorok szakértője

Hirdetés
A legnagyobb márkafüggetlen akkuimportőr. Elég ha a pénztárnál megemlíted hogy siklóernyős vagy, azonnal kapsz 10%-15% engedményt, a már amúgy is korrekt árakból.

Gradient

Köszönet Ondrej Dupalnak és a Gradient gyárnak, hogy rendszeresen a legújabb ernyőikkel repülhetek.
Hirdetés

MOTOROLAJ

Hirdetés
A legújabb technológiának köszönhetően , a lekopott fématomok, visszaépülnek a felületre.