szitto.hu

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Világcsúcs - Extrem cikk II

Megvan a siklóernyõs világcsúcs!
Ráadásul nem egy, hanem két pilóta repülte túl az eddigi rekordot.

 

Két hete utazott Brazíliába négy magyar siklóernyõs azzal a céllal, hogy megdöntse a világrekordot. Eddig a legközelebb Simonics Péter került a célhoz, hiszen egyszer 185, egyszer pedig 220 kilométert teljesített utóbbi gyémántkoszorús szint. De még nem volt meg a világcsúcstáv.

 

 

A magyarok átrepültek a csúcson

Egészen péntekig délutánig. Ekkor ugyanis Simonics Péter és társa, Forgó Szilárd 282 kilométert repült, s ezzel alaposan megdöntötte a céltávrepülés világcsúcsát, amit egy dél-afrikai pilóta tartott. Nem véletlen, hogy Simonics Péter roppant boldog volt a repülést követõen.
„Tegnap nyolcórás, extrém körülményekkel nehezített repülés után mindkettõnknek, szinte együtt sikerült új világcsúcsot repülni – írta az extrem.hu-nak küldött levelében az új világrekorder. - Ez 282 kilométer. Mindketten szinte egyszerre értünk be a célba. Elég nehéz volt, de túl vagyunk rajta. Most két napot pihenünk, aztán a jövõ héten még elindulunk itt egy versenyen. Egyébként már elküldtük a repülésünket bizonyító dokumentumokat a Nemzetközi Repülõs Szövetségbe.”

Utóbbi annyit tesz, hogy a mindvégig maguknál tartott kis szerkezet, a vario (ez a repülés valamennyi részletét, mint például magasság, idõ) adatait eljuttatták a szövetséghez. Ennek azért van jelentõssége, mert a repülés elõtt le kellett adniuk a tervet a nemzetközi szövetségnek, s onnan megkapták a visszajelzést: igen, tudjuk, hogy ebben az idõben világcsúcskísérlettel próbálkoztok, várjuk az eredményt. Nos, az eredmény megvan, most már csak a visszaigazolás és a hitelesítés van hátra, hogy a két magyar neve kerüljön a világrekord mellé.

 

Hozzászólások  

 
#1 ivuvamjer 2019-03-30 15:04
http://theprettyguineapig.com/amoxicillin/ - Amoxicillin Without Prescription Amoxicillin No Prescription urg.jdiv.szitto.hu.ozx.fv http://theprettyguineapig.com/amoxicillin/
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés


Az akkumulátorok szakértője

Hirdetés
A legnagyobb márkafüggetlen akkuimportőr. Elég ha a pénztárnál megemlíted hogy siklóernyős vagy, azonnal kapsz 10%-15% engedményt, a már amúgy is korrekt árakból.

Gradient

Köszönet Ondrej Dupalnak és a Gradient gyárnak, hogy rendszeresen a legújabb ernyőikkel repülhetek.
Hirdetés

MOTOROLAJ

Hirdetés
A legújabb technológiának köszönhetően , a lekopott fématomok, visszaépülnek a felületre.