szitto.hu

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Versenyleírások

Ide jonnek a versenyleírások



2007 Thabazimbi Open - Dél Afrika

Erre az útra nem egyedül mentem. Pepó is jött sőt még Tamas és Tóni (Zink Antal másik nevén Zselé) is csatlakozott hozzánk. Így aztán 4 fős magyar csapat volt. Felmerült bennem, hogy egyedül valószínűleg könnyebb lett volna megaludni valamelyik ismerős pilótánál, vagy fuvart szerezni a helyszínre.

 

2007 Monarca Open - Mexiko - Valle

Mivel lemaradtam a VB-ről valahova menni kellett. Ez a verseny volt az első a FAI calendarban. Többé kevésbé ismertem a pályát hiszen már voltam itt 2000-ben meg 2005-ben is egy-egy hétig.

 

2006 Európa Bajnokság - Morzine

Megérkeztünk Morzinba. Azt rögtön láttuk, hogy ez a terep nem hasonlít egyik általunk ismertre se. Pontosabban valamennyire hasonlított pl Castejon de Sos – ra. Ugyanis amikor ott repültünk ott se láttuk az alapképet, mert annyira bonyolult a terep. Megállapítottuk, hogy nagyon brutál a mezõny.

 

2006 South African Open

A 2006 –os South African Opent Porterville-ben rendezték. Már voltam itt korábban, először 2003 – majd 2004-ben. Elég jól ismertem a terepet. A csomagolást az indulás reggelére hagytam, akkor vettem észre hogy nincs meg a sisakom, mert ellopták a robogómmal együtt még 2 hónapja. Szerencsére Kozák Peti kisegített egy sisakkal, meg egy tartalék GPS-sel.

 

2005 Dutch Open - Piedrahíta

Ez Európa egyik legjobb (ha nem a legjobb) repülõterülete. Magas felhõalap, erõs liftek, akár 7-8 órás repülések. Este fél 10kor még simán lehet repülni. Cserébe ugyan reggel fél hétkor még szinte sötét van, de ez nem sok embert zavar, mert 9ig úgysincs semmi mozgás.
A völgy ezren, a starthely (Pena Negra ) kétezren. Sehol semmi meredek oldal, az egész tulajdonjéppen egy felnagyított vöröskõvár, természetesen TMA nélkül.

 


6. oldal / 15

Gradient

Köszönet Ondrej Dupalnak és a Gradient gyárnak, hogy rendszeresen a legújabb ernyőikkel repülhetek.
Hirdetés